Elérhetőségek

Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzata

hernadnemeti@gmail.com
3564 Hernádnémeti,
Kossuth u. 38.
Telefon:
KÖZPONT:
46/594-220 / 0 MELLÉK
ADÓ ÜGYBEN:
46/594-220/ 7 MELLÉK
GYERMEKVÉDELMI ÜGYBEN: 46/594-220/ 4 MELLÉK
ANYAKÖNYV ÜGYBEN:
46/594-220/ 9 MELLÉK

_____________

Hernádnémeti Alapszolgáltatási Központ

(családsegítő szolgálat, IKSZT, gyerekház)

 

csaladgondozo2015@gmail.com

3564 Hernádnémeti,

Petőfi u. 85.

Telefon:

(46) 594 248

Cseperedő Biztos Kezdet Gyerekház
hakozpont@gmail.com
06 20/ 580-48-40

____________________________

Számlaszámok:

 

Eljárási illeték 12035803-00118869-00500006
Iparűzési adó 12035803-00118869-00600003
Késedelmi pótlék 12035803-00118869-00800007
Gépjárműadó 12035803-00118869-01600006



Hírlevél

Érdemes feliratkozni, mert
Hernádnémeti legfrissebb
híreit tőlünk tudja meg
elsőként! Iratkozzon fel
e-mail címével és kövesse
az utasításokat! Köszönjük!

 E-mail címe

Bárdos Edith levele


Tisztelt látogató!
Szeretnék áldott karácsonyi ünnepeket, és boldog új évet kívánni, egyúttal a figyelmébe ajánlani községünk volt lakójának Bárdos Edithnek egy írását, melyből a település, a település egykori és jelenlegi lakói iránt érzett szeretet sugárzik. Mindezeken túl az íráshoz kapcsolódik egy tudományos igényű magyarázat is.
Kérem, ha a község életével kapcsolatban bármilyen élménye, dokumentuma van, juttassa el a polgármesteri hivatalba.

Köszönettel:
Dr. Orosz Zsolt
polgármester


Bárdos Edith
Hangaszálak
A hernádnémeti zsidó hitközség tagjainak emlékezetére

Meg kell öregedni az embernek ahhoz, hogy rájöjjön, az életben minden mindennel összefügg. No persze, van, aki egész életében okosan él. Milyen jó lenne, ha meglenne a Jávorka - Csapody féle növényhatározó, amelynek szép színes rajzolt ábráit szívesen lapozgattam gyerekkoromban, de nincs meg.
 Életem bizonyos fontos időszakaihoz érdekes módon kötődik egy-egy növény, egy virág, amelyek ma így ötvenen túl, jelképpé váltak bennem. Az egyik ilyen fontos növénynek nem tudom a nevét. Életemben egyetlen helyen találkoztam vele, sokszor mentem egy keskeny mezsgyén a nagyapám után, poroszkáltam, mert ő mindig sietett, s én meg mint gyerek, csak mögötte baktattam. Igen, ez jobb kifejezés, de ez sem az igazi. A legjobb, ha azt mondom, ugrabugráltam. Ez a fűfajta a lila színű, buzogány formájú selymes tapintású virágjával olyan illatot árasztott, hogy beillett volna Kosztolányi zsivajgó természetébe, s ő is lehetett volna a szegények illatszerboltja, mint az olajfa. Nem, nem a szegényeké, inkább a halottaké. Pontosítsunk, nem úgy általában a halottaké, mivel sem a katolikus, sem a református temetőben nem találkoztam vele. Csak egy bizonyos, keményre taposott keskeny csapáson, annak két oldalán, no meg a sírok között találkoztam velük. Szokásom volt letérni az útról, s beszaladni a sírhantok közé, nézegetni a kopott, itt-ott aranyozás nyomait őrző, számomra ismeretlen betűket, neveket és a sírköveken látható ábrázolásokat nézegetni, virágokat szedegetni. Szerettem megsimogatni kis lila buzogányukat, s beszívni az illatukat. Nagyapám, aki nagyon okos ember volt, biztos tudta a nevét, lehet, hogy meg is mondta, de nem maradt meg bennem. Csak az-az illat, ami számomra a falumbeli 47 zsidót jelentette, sőt, nem is mindet, egyetlen egyet, akit személyesen nem ismerhettem, de neki arca volt, úgy nőttem fel, hogy ő is, mint egy virág, - legyen hangaszál, Appolinaire után - Ő is jelképpé vált. Sári a neve. Nem írom múlt időben, hiszen úgy érzem, hogy él. Különben is babonás vagyok, avagy csak kálomista, vagy fatalista, Isten tudja, hogy mi vagyok, de tudom, ha a t betűt odatenném, megölném. Bennem él, mert az Édesanyám olyan szeretettel beszélt róla, a családjáról, s persze várta, hogy egyszer csak hazalátogat Sári, vagy ír neki egy levelet. Egyszer írt csak, abból legalább megtudta Édesanyám, hogy legkedvesebb barátnője, akivel, mint testvérek nőttek fel, túlélte. Várta Édesanyám, de sose jött haza szülőfalujába. Az elhagyatott, szagosbükkönnyel, s ezekkel a lila kis buzogányosokkal benőtt sírok, a dőlt, meg kidőlt sírköveknél sose láttam 1 db kavicsot, kődarabot sem. Végül is a falubeliek közül négyen élték túl a borzalmakat, de egy sem jött haza a falujába. Jobban is tették, a helyükben én sem mentem volna haza. Hova lett a haza? Hova lett a templomuk, a temetőjük, a házaikban kik laknak, hova lettek a boltok? Édesanyám mesélése szerint volt vagy 17 család, s a faluban szatócsbolttól kezdve vasbolton át, hentesig, boltosig minden volt. S amire nagyon büszke vagyok, hogy az én Nagyapám volt a cipészmester, később persze a felszabadulás után suszter lett belőle. A suszterájhoz már nem virág, hanem a ragasztó szaga, meg a bőr illata kapcsolódik emlékeimben. Igen, azt hiszem Pálma ragasztó volt. Ma is meg tudnék foltozni egy kilukadt gumicsizmát, avagy egy biciklibelsőt. Olyan sokat ültem Nagyapám mellett, s hallgattam a felnőttek beszélgetését, s néztem, ahogy Nagyapa foga között 1-2 faszöggel, kezében a dikiccsel, fleknit tesz egy elkoptatott cipősarokra. Ugyanígy tudnék, legalábbis úgy érzem, egy keretbe befűzni viaszlapot, egy forrasztó- pákaszerűséggel a drótokon végigmenni, no persze a kaptárba már nem merném betenni a lépépítéshez kész keretet, mert nem szerettem a méheket, mert nagyon tudtak csípni. Kicsi koromban arra jók voltak, hogy nyaranként, egy- egy megfigyelt rajért kaptam 10 ft-ot Édesapámtól. Postaaltiszt volt, de a lényeg, hogy méhészkedett. Ráadásul ő egy méhpárti méhész volt, így aztán a méhekből, bár volt vagy harminc kaptár, álló is, fekvő is, köztük nagyboczonádiak is, de bizony, mi nem gazdagodtunk meg belőlük. Sőt.
A falu zsidó templomát nem láthattam, hiszen már nem állt az én gyerekkoromban. / 1949-ben születtem /. Egy kisebb domb volt a helyén, átellenben Nagyapámékkal, s a gaz benőtte, legelésző libákra emlékszem. Később hentesbolt épült a helyére. A templom járólapjait viszont jól ismertem.
Gyerekkoromban a nyarakat Nagymamáméknál töltöttem, csak napközben, de volt, hogy ott is aludtam. Nagyapám fantasztikus meséket tudott kitalálni, s olyan jó volt esténként a sötét szobában hallgatni, közben egy faliszőnyeget simogattam, amit vagy a németek, vagy az oroszok hagytak ott, mert hol ezek, hol azok voltak beszállásolva, ahogy a frontvonal változott. Az egyik feltette a csizmás lábát is a díványra, másik lefekvéskor megfordította a hímzett díszpárnát a feje alatt. Nagyapa mesélt. Néha az volt a dolgom, hogy a nyári nagy melegben mossam fel a tornácos folyosó csempéit, sárgák voltak, s bordó mérműves minták szerint illeszkedtek össze. Kiderült, hogy ezek a zsidó templom romjaiból származnak, s talán a ház téglái is, mivel meg lehetett venni, mikor lerombolták.
A saktert és egyben előimádkozót Jakubovits Dezsőnek hívták, feleségét Halpern Margitnak. Ők voltak Sári szülei. Sári fényképe benn volt a családi albumban. Édesanyám a két hosszú barna copfjával, mellette Sári, hullámos, szőke, majdnem göndör hajával, kék szemekkel, s a nevetésére emlékszem. Sári is, mint Édesanyám 1923-ban született. Ma Sári sincs, a mosolya sem, Édesanyám sincs, sőt, a családi album is elkallódott, jobbik esetben talán Öcsémék őrzik egy szekrény mélyén. Sárinak hat testvére volt, Ignác, Jenő, Artúr, Zoli, Irénke és Mártonka. Mindannyian füstté lettek Édesapjukat már 1940 körül elvitték munkaszolgálatosnak, Édesanyjukat meg a gyermekekkel. A zsidó templom melletti téren, pontosabban libalegelőn 1941-ben talán, dróttal elkerítettek egy részt, amolyan karámfélét, nagyobbacskát, hogy közel ötvenen elférjenek. Csendőrök őrizték őket. Édesanyám párszor kiment hozzájuk, hiszen mindez a házukkal szemben volt, s vizet vitt Sárinak. Aztán az egyik csendőr rámordult, hogy ha ennyire szereti őket, legközelebb, ha odamegy, őt is elviszik. Aztán elhajtották őket, bevagonírozták, vannak az embernek filmbéli élményei. Gyerekkoromban azt hittem, hogy bizonyos szavak magyar szavak, eszembe sem jutott, hogy ezek csak olyanok anyám szavajárásában, mint a templom járólapjai. Odakinn olyan sötét volt, mint a dekec, meg benne voltunk a córeszban, máskor meg samesz voltam valamilyen munkában. Eszembe sem jutott volna a chanukai menóra nyolcadik ága a szolgalánggal /sámás/. Édesanyám hatvan éves kora körül azt mondta, addig nem szeretne meghalni addig, amíg Sárit meg nem találja. Már a nyolcvanas években próbáltam én is kerestetni, azt mondta Dr. Scheiber Sándor professzor, hogy addig jó, amíg a keresésre nem jön válasz. Addig van remény, hogy valahol él. Talán valahol Franciaországban. 1945 után egyszer írt Édesanyámnak, hogy él, a szépsége mentette meg, az egész családja meghalt, a levelet Belsenbergben adták fel. Édesanyám úgy halt meg, hogy nem látta viszont barátnőjét. A kerestetésre mai napig nem jött válasz.
Egyszer hazamentem az egyetemről, s Nagyapámmal kimentünk a szőlőbe, s meglepetésemre nem azon a csapáson, a kopott sírkövek, s az illatos kis lila buzogányos füves hepehupák, azaz hajdani sírhantok közötti keskeny mezsgyén, hanem egy kerülőt kellett tenni. A kis háromszög alakú terület el volt kerítve. A temető helyett egy dzsubujt láttam s mellette 1-2 betonelemekből épült, sátortetős kockaház állt. A sírkövek - remélem megvannak-, ha dőlten is, s nem épültek be a házak falába, ahogy néha római kori faragványok, avagy középkori faragott kövek kerülnek elő. Édesanyám öccsétől tudtam meg, hogy az a kis csapás, amin átjártunk a hajdani zsidó temetőn, nem hivatalos út volt. Csak úgy lerövidítették a falusi emberek az utat, a szőlőkbe menet, avagy a „háromszög” túlsó oldalán lévő református temetőt így közelítették meg. Azon a kis csapáson mindig emlékezve az ott nyugvókra, áhítattal tettük meg. Területrendezéskor ezt a gyalogutat megszüntették, a zsidó temető melletti üres területet kimérték telkeknek, s oda építkeztek falubeliek. A zsidó temető sírjai megvannak, csak most bekerítve, s az „Élők házát”/ ahogy a zsidók nevezik /Béth Háháim/ a tiszalúci út felől lehet megközelíteni. Köszönöm Lövei Zoltán nagybátyámnak, hogy lektorálva az eredeti írásomat, s korrigálta a gyermekkori emlékezet hibás maradványait. Most a három temető ott van békességben egymás közelében, a katolikus és a református temető lassan összenőtt, s hála Istennek közös ravatalozó van a két felekezet temetője között. Békességben megférnek egy más mellett a halottak a földben. Nem tudom, vajon van-e egy db kavics is a bekerített zsidó temető sírhantjain. Már nem is fogom megtudni, mert a saját eltávozattaimhoz sem tudok hazamenni, hogy egy szál virágot tegyek a sírjukhoz. Gyerekkori barátnőm a katolikus temetőbe rendszeresen hazajár Miskolcról, s átsétál a református halottak közé, s tesz egy-egy szál virágot Szüleim sírjára.
Halottak napján kérésemre egy gyertyát gyújtott nekik, mert olyan szép Erdélyben, mikor a Világítás Napján felekezetre való tekintet nélkül szinte lángolva világítanak a temetők, ahogy hajdanában az éjszakai Balt Orinet átment a tájon. A gyertyák az emlékezés lángjai. Bocsássanak meg a hernádnémeti reformátusok, hogy református létemre ezt kértem.
A hernádnémeti zsidó hitközség régen elhalt, és eltemetett, de az elszálltak is nyugodjanak békében. Nekem meséltek róluk, s bennem élnek. Jó lenne tudni, él e Sári, vagy meghalt e? Vannak e leszármazottai? Ha élne, felkeresném, /ma már nem tudnám, csak gondolatban / hogy Édesanyám üdvözletét átadjam, avagy ha már Ő sincs, vinni egy kavicsot a sírjára. Így hagyományozódik a múlt, a történelem, ezt jelenti, a meséld el fiaidnak elve, az én értelmezésemben.
A lelkiismeret furdalás íratja ezeket velem, hogy nem tudtam Édesanyám kérését teljesíteni, nem tudtam 1980-as évek óta megkerestetni a barátnőjét, s Ő azt mondta, addig nem akar meghalni, amíg Sárit nem látja. Elment anélkül, hogy Sárit látta volna újra.
Pár éve Buzsák határában jártunk. A falu szélén egy kis akácos mellett az út szélén néhány, talán tíz, sírkövet vettünk észre. Hiányosak, kopottak, feliratok alig látszanak, némelyiknek csak a talpazata, egy-kettő kidőlve. Érdekes módon, itt némelyik kőkereten, vagy sírkő tövében volt néhány simára kopott nagyobbacska kavics. Tehát a földben nyugvó buzsáki zsidók hozzátartozói még hazalátogatnak néha. Kérdés, hogy a kövek, kavicsok megvédik e az emberekkel szemben a földben lévőket, vagy csak Ráchel sírját védték meg a vadállatoktól? Vajon ma megvan e még ez a kis darab „élők háza”?

Ez évben a Chanuka , a fény ünnepe december 21.-re esik. „Milyen nagy csoda történt ott”. Az emberiség nem tanult a holocaustból, sok holocaust volt és van, azóta is. Az igazi csoda az lenne, ha nem irtanának ki több kurdot, palesztint, a Balkánon is, Irakban is emberek százezrei irtattak ki. S másképp is ki lehet irtani egy népet. A globalizáció veszélyes játék.
A magyarországi kisfalvak kimúlására is gondoljunk, gyerekeink, unokáink perspektíváira ebben a „Szép új világban” / Aldous Huxley : Brave New World / helyette inkább mondhatjuk „Grave New World” / külföldi lapból idézve, a szellemes átfogalmazás nem az enyém, csak idézem. / Tanulnunk kéne a Chanuka népétől, össze kéne fogni, de felénk más idők járnak, a bárányok ideje elmúlt, a farkasok ideje van.
Béke poraira minden kiirtottnak, nemzetiségtől függetlenül. Advent ideje van, jön a Chanuka ünnepe, jön a Karácsony, 2008-ban is, most csaknem egyidőben. Várunk a békességre.

Több mint játék

Trenderli, trendedli, dreidel, turbó, szövivon, pörgettyű – avagy a tárgyak története, s a mögöttük levő történelem

A játék, a gyermekjáték egyidős az emberiséggel. Sok gyermekjáték – golyó, labda, kocka- játék – több ezer éves múltra tekint vissza. Görög, római kori régészeti feltárásokból, építészeti emlékeken, freskókon, vázákon, mozaikokon megtaláljuk a tárgyakat, ábrázolásaikat. A játék az élet fontos része, az életre magára, az élet játékszabályaira készít fel / ld. Ne csalj, sportszerűség, logika, kézügyesség fejlesztése, stb. / Másrészt sok esetben a játékok mögöttes tartalommal bírnak. Gyakran történelmi eseményeket, mondákat, vallási szokásokat örökítenek át. Ez utóbbi kategóriába tartozik a pörgettyű, amelynek egy ritka példánya a Balatonhoz közel, a zamárdi határban került elő, régészeti feltárás során.
1980. őszén kezdtük meg a zamárdi avar temető feltárását, pontosabban próbaásatásnak indult a munka. A K – NY -i irányú szelvény első ásónyomából, a szántásból, kifordult egy kis kocka alakú fémtárgy a földből. Megdörzsölve a felületét, négy oldalán 1-1 kiemelkedő írásjel volt látható, a kocka tetején egy ferde pecek, alól pedig forrasztott dróthuzalból egy kis kiálló függőleges tüske. Első ránézésre egy pörgethető játékkockának tűnt, amit a felső pecekkel meg lehet pörgetni. Túlságosan jó állapotban volt, szemmel láthatóan ólomból készülhetett, s nem „túl sokáig „lehetett a földben. Eltettem, de nem tekintettem régészeti leletnek, hanem újkori szórványnak.
Együd Árpád néprajzos, s akkortájt a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgató helyettese, s egyben kedves kollégám, a maga közvetlen stílusában elintézte a kormeghatározást egy vicces mondattal:” Ugyan fiam, egy zsidófoki kóbor zsidónak lyukas volt a tarisznyája.” Az biztos, hogy semmi köze nem volt a mélyen fekvő, 1300-1400 éves avar sírokhoz. Az ólom, s annak ötvözete az avarok idején közkedvelt anyag volt, elsősorban a koraavar korszakban lószerszámdíszek belső kitöltéséhez, de díszövek övvereteinek öntéséhez is nagy előszeretettel használták. Több mint ezer évig való földben való lét után az ólomszürke porrá alakul át, sőt a régész ecsete alatt elszáll a por, a tárgy lényegileg megsemmisül.
Az „én még láttam” kategóriába tartozó leletek közé szoktam sorolni ezeket a lelettípusokat.
Ez az ólom kocka pedig fényes volt. Sokáig hordtam magammal, néhány kollégának, ismerősnek megmutattam, de igazából nem tudta senki, hogy micsoda, csak a héber betűk voltak támpontok. Végül Dr. Heltai Jánosnak adtam oda, aki az Országos Széchenyi Könyvtárban dolgozott, hogy valakivel az írásjeleket értelmeztesse. A tárgy eljutott Dr. Dán Róberthez, az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének vezetőjéhez, majd Dr.Scheiber Sándor professzorhoz. Ő határozta meg a tárgyat, s közölte is 1983-ban. /Jewish Inscription in Hungary, 1983. Bp. 399. o./.
Az ólomból készült, 4 írásjellel ellátott kis kockáról kiderült, hogy a zsidó kultúrtörténet egy fontos fejezetét jelenti. Bár csak egy játékkocka, amelynek neve TRENDERLI vagy DREYDEL, DREIDL, DRADEL, KREISEL, TROMPO. A jiddis eredetű szó héberül SZÖVIVON. A játékot már a görög és római gyerekek is ismerték. A rómaiaknál TURBÓ volt a neve. Szardínia szigetén karácsony estéken játszanak pörgettyűvel. Négy oldalán az alábbi betűk vannak: T-utte /egész/, P-one /tégy be/, M-esu/fele/ és N-udde / semmi. Németországban újévkor játszanak vele. Ennek betűi: G-anz, S-tell ein, H-alb, N-ichts.
A trenderli a HANUKA ünnepének kedvelt játéka volt, s az ma is. Ezt az ünnepet annak emlékére alapították, mikor a zsidók a szíriai görögöktől visszafoglalták a jeruzsálemi templomot, s a szentélyt megtisztították. Az oltár újraavatása alkalmából alapították magát az ünnepet. Már i.e. 163-ban törvénybe iktatták megtartását./ ld. Raj Tamás írása, valamint Dr. Hahn István munkája /.A négy héber betű eredetileg egy mondat, amely erre a győzelemre emlékeztet.” S H G N azaz „ nész gádol hajah sam „ „ Milyen nagy csoda történt ott”. / Izraelben az ott helyett itt kifejezést használnak, azaz sam helyett po – t. Az ott kifejezést a szétszóródtatásban élők használják. /A nagy csoda az volt, hogy amikor a nyolcágú gyertyatartót meg akarták gyújtani, kiderült, hogy csak egy napra való olaj van, a kóser olaj elkészítése pedig hosszú időt vett volna igénybe, s a kicsi olaj mégis kitartott nyolc napig. A játékban a betűk a következőt jelentik:
n- nicht /se betenni, se kivenni nem kell a bankból/ / NUN /
g-ganz / az egész bankot ki lehet venni / /GIMEL /
h-halb / a bank felét ki lehet venni / HÉ /
s-stell ein / be kell tenni a bankba annyit, amennyi már ott van / /SIN /

         
               4                                 3                                 2                                 1

a fotókat készítette:  Gőzsy Gáborné, SMMI

Valahol Közép-Európában, az askenázi zsidóság körében alakulhatott ki maga a játék, valamikor a középkor végén, amit végül is a németektől vettek át.  Kezdetben ólomból öntötték, gazdag vidékeken ezüstből készítették, később fából. /de lehet anyaga csont, üveg, porcelán, de műanyag is /ld. Raj Tamás írása a hanukáról és a trenderliről /
A játékot nem pénzben játszották, avagy játsszák, hanem gyümölcsben, édességben, mogyoróban, dióban. /ld. Lauder Javne Iskola.htm.,HANUKA,A szentély újraavatásának napjai: Hanuka / Az interneten egy no-name írás található „Évszázadnyi jelenlét” címmel, amely a siófoki zsidók történetéről ír, s megemlíti a zamárdi pörgettyűt is. Az írás értékesebb, és hitelesebb lenne, ha az illető legalább Scheiber Sándor kötetét megemlíthette volna, már csak azért is, mert ott egyértelműen le van írva, hogy a betűtípusok alapján a XVII. századra
datálható a játékkocka. Megtévesztő lehet az olvasó számára, hogy Pannónia s a római kori zsidók megtelepedése kapcsán említi a tárgyat a szerző. /
Scheiber Sándor összegyűjtötte a nyolcvanas évek elején a magyarországi zsidó feliratokat, s mivel Ő határozta meg a tárgyat, természetesnek tartottam, hogy levélbeni kérésének megfelelően hozzájárultam a tárgy kötetben való közléséhez. Különben is, aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. A játékkockának s Együd Árpád néprajzosnak köszönhetem, hogy személyesen megismerkedhettem Scheiber Sándor professzorral. Az igazán nagy tudású tudósokhoz méltóan végtelen szerénységű ember volt, s a történeti kérdések tudományosság alapján való megközelítése példamutató. A kutatói mentalitására jellemző példa, hogy egy tárgy- jelen esetben egy történelmi eseményhez kötődő játékkocka- kapcsán nem egy adott etnikum mennél inkább régebbi időszakhoz való kötése volt a célja, hanem az objektív tényekből, a fém állapotából, a fémvizsgálatokból, s elsősorban a hieroglifák típusából indult ki, s megalapozott tudományos következtetéséből egyéb szempontok miatt nem engedett. Ugyanakkor ennek ellenkező példájával is találkoztam a játékkocka kapcsán, amikor a tudós kutató mintegy ki akarta kényszeríteni, hogy mint ásató régész változtassam meg a megtalálásra vonatkozó tényeket, s mondjam azt, hogy egy konkrét avar sírban került elő.
A tárgy metallurgiai emissziós vizsgálatát kollégám, Dr. Költő László régész végezte el.
A Somogy Megyei Levéltár egy kötetet adott ki a Somogy megyei zsidók történetéről, Újrakezdések, Zsidósors Somogyban címmel. Dekoráció céljára elkérték a tárgy fotóját, amit amúgy jó ötletnek tartottam, hiszen a játékkocka történelmi háttere miatt megfelelő szimbólum lehet egy ilyen kötet borítójára. A tárgyfotó végül is a kötet 9. oldalán látható, a tanulmány a zsidóság Somogy megyei megtelepedését taglalja az 1700-as évektől a XIX. század első harmadáig, levéltári kutatások, okleveles adatok alapján. /Fotó: Gőzsy Gáborné, SMMI / A cikk szerzője: Gőzsy Zoltán történész, egyetemi tanársegéd /

Van egy múzeum Izraelben, amelyet egy magyar házaspár alapított, Josef Lustig és Chava Lustig./ Memorial Museum of the Hungarian Speaking Jewry, Kikar Haazmaut, Safed, 13111, Israel, director: Josef Lustig/. A múzeum a holocaust előtti magyarországi, szlovákiai, ukrajnai, romániai, bánáti, bácskai, ausztriai magyarul beszélő zsidók történelmével és kulturális örökségével kapcsolatos anyagok gyűjtésével foglalkozik Ráday Mihály filmjéből, ismerhettem meg munkásságukat, évtizedeken keresztül gyűjtötték a magyarországi zsidók emlékeit, adataikat, feltérképezték az izraelita hitközségek tagjait. Akik sose tértek vissza, azoktól még egy cédulának, utolsó üzenetnek, egy személyes tárgynak is nagy értéke van. Amit itthon kidobtak volna, vagy feleslegesnek tűnt, ők összegyűjtötték, restaurálták, hatalmas adatbázist és gyűjteményt alakítottak ki. Sokan, szanaszét a világból küldtek tárgyakat, emlékeket, adatokat. Úgy gondoltam, hogy ott van a helye a zamárdi trenderli fotójának is, s elküldtem a képeket. Tájékoztatásul közölték, hogy gyűjteményükben egy Budapestről származó, huszadik századi fából készült játékkocka, pörgettyű van csak, a huszadik századból. / Ezúton is köszönöm Josef Lustig direktornak a számomra küldött információkat. /
A zamárdi határából származó tárgynak az adja a jelentőségét, hogy történelmi korszakból, a magyar középkor végéről származik, s ólomból készült. Ilyen korai időszakból nem ismerünk példányát ennek a játékkockának, amely több mint játék.

Felhasznált irodalom:
Alexander Scheiber: Jewish Inscriptions in Hungary Akadémiai Kiadó, Bp.1983.399.-401. o.
Dr. Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások, Makkabi Kiadó, Budapest, 1995. 83. o.
Jólesz Károly: Zsidó hitéleti kislexikon, Bp. 1985. 75-76. o.
Féner Tamás – Scheiber Sándor: „…és beszéld el fiaidnak…”Budapest, Corvina Kiadó,. 1984. 67. o.
Biblia , Makkabeusok könyve, Bp. 1982. Szent István Társulat, 570. o.
John Bright: Izrael története, Bp. 1986. 415-416. o.
Voight Vilmos: „ Scheiber Sándor hetven éves „/Évkönyv 1983/84. 528-529. o. Kiadja a Magyar Izraeliták Képviselete/ szerk. Scheiber Sándor/
Gőzsy Zoltán: A zsidóság Somogy megyei megtelepedésétől 1815-ig In:Újrakezdések, Zsidósors Somogy megyében a XVIII. századtól napjainkig, Kaposvár, 2005. BÉT OLÁM Alapítvány és a Somogy Megyei Levéltár
Matyikó Sebestyén József: Zsidók Siófokon, Debrecen, Ethnica, 2000.
Shlomo J. Spitzer – Komoróczy Géza: Héber kútforrások /Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez a kezdetektől 1686-ig
MTA Judaisztikai Kutatócsoport, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 978 p.






Aktuális



Itt élünk



Önkormányzat



Pályázatok



Választási Információk

• 


Impresszum



Közérdekű adatok